A háború elkerülhetetlen

„IMF + Görögország egy hónap múlva teljes csőd? Vagy csoda! Dominók indulnak. Az USA minden termelési adata HAMIS! Ha nem jutnak kőolajhoz, akkor a kapitalista nagypofájú világrendszernek VÉGE! Az Irán elleni nukleáris hivatkozás csak fedő-duma. Tízszer akkorák a veszteségeik, mint amit bevallanak. Folyamatos titkos tárgyalások a nyugati vezetők között. Már nem jelentik be. Az Irakból ellopott kőolaj árának teljes összegét elsikkasztotta az amerikai zsidó horda. 9.5 milliárd dollárral nem tudnak elszámolni. Mindenki láthatja, hogy mik ezek a „becsületes” + gentleman népek! Tavaszra, ha nem változik a helyzet, összeomlanak. Piacaiknak már VÉGE! Japán is bajban!!” 100 éve a keletről ellopott találmányokkal és a gyarmatokról rabolt nyersanyaggal jutottak előbbre, de az olaj nem villamosenergiát jelent, hanem a milliárdos gyógyszer és műanyagipart is, mert olaj-alapú társadalomban élünk (szén-hidrogén burok a kemény acél vázon). Ez a rablás folyamatosan fulladt ki és mostanra olyan helyzetbe kerültek, hogy mindenképpen háborúzniuk KELL! Csapdában vannak és nyüszítenek a patkányok és a háború nem elkerülhető. Jó, ha ezt az oroszok és Kína is jegyzi, mert nem mindegy, hogy most éppen még elhiszik, hogy lehet tárgyalni a „férgekkel”. Én még mindig a megelőző csapást javaslom!

Az elsõ 150 hozzászólás: - Link -

Ezt kaptam tegnap a külön hírvonalamon keresztül, mert nem csak a hírszerzők jogosultsága a pontos paraméterek ismerete, hanem az érdeklődők kíváncsiságát sok jó ember közös akarata is kielégítheti. De ezzel a dolognak nincs még vége. Úgy tudom, tegnap a TEMPO Párt prominensei megkapták az életveszélyes fenyegetéseiket szemtől szemben, s ez már nem vicc, mert az elhangzottak alapján nem csak őket, hanem a le – és felmenőket is halálos fenyegetés érte. A konkrét témát majd hozzák ők, mindenesetre nem kevés és nem kis fajsúlyú bizonyítékok kerültek biztos helyre súlyos és illegális pénzmozgásokkal kapcsolatban, még a határnyitás környékéről. A pikantéria ebben a témában is az, hogy először egyeztetésre hív a minisztériumba, de előtte megfenyegetteti a saját maffiózóival a "politikus" azokat, akik a bilik kiborogatásával vannak elfoglalva, mert mindenüket elvették, s ráérős kedvükben vannak. Izlandom kifejezetten támogatják a feltáró tevékenységnek ezt formáját, de mi már a Balkánnál is jobban elhéberesedtünk, ezért itt a maffia nyíltan támad. Alakul ez a kép, de azért oda kell figyelnünk egymásra, mert egyre nyilvánvalóbb, hogy a zsiráfok igen idegesek. A tököli Mossad bázison is nagy mozgolódást jeleztek, de most nincs érkezésem kibicajozni, szemrevételezni a terepet, mert ha ég pár tonna lőszert, fegyvert és pár ezer katonát is visznek oda, akkor sem tudok többet tenni, mint hogy idézem a koszorús költőt: Ha harc, akkor legyen haarecz! De nem biztos, hogy ez lesz a végső, de az bizonyos, hogy elkerülhetetlen.

Tegnapi visszajelzések alapján jól állunk. Az itt megjelenő írások direktben mennek Gyurcsányhoz és Olsteinhoz is, ezért remény van arra, hogy elmebajuk ezáltal is kikezelhető lesz, mert mi tudjuk, hogy tudják, hogy tudjuk! A Budaházy Gyuri-féle történet sajnos igaz, ezt visszajelezték pár órája, csak azt nem érti a megerősítő forrás, hogy honnan vesszük amit kiteszünk az ablakba. A Novák téma nem piskóta és a Mossad van ott is, ahogy Pintér támogatását is ők adják. Tegnap beszélgettem egy ős-MDF-es forrása, de csak bólogatni tudott és kiegészíteni mindazt, amit összefoglaltam. Igen, Gabi-Gabi party, igen Herényi és Dávid, no meg a sok sok erotika, de ott van Boros is, aki Olstenj jelenleg is egyik legaktívabb tanácsadója. Rendszeresen oktatja a fiút, aztán leellenőrzi az ál-Pintér szerepjátszását is és megnyugtatgatja, hogy amíg él, legalább jó élete lesz. Midőn ezzel megvan, irány le a Balaton, a nyaralójába, de csak a reggelit követően, ami három lágy tojás…De ha már a Balatonról van szó, tegnap világosodott meg egyik barátom, akit ez a Pintér történet nagyon nyugtalanított. A Balatonnál található házban éldegélt egy Pintér-hasonmás és az utóbbi időben nagyon beteg volt, sokat járt hozzá a mentő is, aztán eltűnt, majd ugyanaz a személy már belügyérként jelent meg. Nos, az ál-bél-ügyérünk - ha hihetek a forrásnak -, akkor nagyon beteg, s emésztőszervei nem éppen megfelelőképpen működnek, s élete már most is ajándék, de lassacskán egyre többen leszünk így ezzel is. Hamarosan indulok Szarvasra, de szemem a pályán lesz és kerülöm a rendszám-nélküli esetleg robotpilótával ellátott repülőgépeket, nehogy leszorítsanak a földútról. Kezdek hozzászokni, hogy éjjeli baglyaink is vannak, mert a zártra leeresztett redőny a szobaablakunkon reggelre, szemmagasságban mindig résnyire nyitott, és fény szűrődik rajta keresztül, holott este még teljesen passzentos volt az elsötétítés. Tán rászánok egy vasvellát és pár éccakát, hogy beletekintsek a látogató belsejébe, ha már magánlaksértésen érem. Nos, ha a béle kinn lesz, nem pedig benn, akkor lehet ő is bélügyér, mint a mostani. Megértem és Vitya, hogy erős nyomás van rajtad, de rossz az irányzék és olyasmit művelsz, amiből nem jöhetsz ki semmiképpen jól, sem te sem Apróék, vagy ha nem tudtok róla, akkor az a meghízott NBH-s közeg, aki így próbálkozik. Mondtam már nektek paraziták, hogy ha valamit akartok, akkor szóljatok és elmondom, amit tudnotok kell. Bár, ha jobban belegondolok, így is el tudom mondani. Ha már cikkben jön le , hogy The Times: Éljen Magyarország! Joga van „fegyvert ragadni”, akkor most mondjam azt, hogy Antal elment vadászni, Horn meglőtte, Gyurcsány hazavitte, Olstein megsütötte, de hogy a fegyveres harc végén, amire a Times is utal, ki fogja megenni, még kérdéses. Szerintem szokjátok a képet és értsétek jól, mivel Putyin nincs Vitya mögött, hanem már előtte áll, ezért az üzenet is így interpretálandó!

Forrás: Kép: http://www.magyarnarancs.hu/images/keptar/201030.jpg

Az elsõ 150 hozzászólás: - Link -

Kategória   Hírek
Régebbi hírek


postaimre - 2010, július 31. szombat-11:06'45" Nyomtatóbarát változat
Hozzászólás: 123