NYILVÁNOS KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉS ÉS FELJELENTÉS A MAGYARORSZÁGI

ALKOTMÁNYOZÓK ÁLTAL LEHETŐVÉ TETT ZSIDÓ FAJIRTÁS BŰNPÁRTOLÓI ELLEN:

Semjén Zsolt úr, MAGYARORSZÁGI országgyűlési képviselő, KDNP elnök kezéhez!
Fax: +36-4414806, email: -Email-

Alkotmánymódosítási szándékukra is tekintettel, mellékelten megküldöm a MI A VALLÁS
címû tanulmányomat, az eddigi Alkotmány és azon alapuló törvények és joggyakorlat által
lehetővé tett étkezési diszkriminációval folytatott fajirtás elleni közérdekű be/feljelentésként
is, Semjén Zsolt úr, országgyűlési képviselő, (valóban?) Keresztény Demokrata Néppárt
elnök kezéhez. A bűnelkövetés mérési- és egyéb bizonyítékai pl. az Agroanalízis Tudományos
Társaságunk - Link - honlapján is megtekinthetők. Kérem az ügyben Agroanalízis
Tudományos Társaság gmk részéről folytatott tudományos nyomozásaink költségei szíves
megtérítését is, a megbízás nélküli közérdekű kárelhárító ügyvitel esetén erre külön szerződés
nélkül is lehetőséget biztosító Ptk. 484-487. §. alapján.


Megküldöm ezt, az évtizedek óta folytatott, s a hazai média által a Központi Statisztikai Hivatali
előrejelzésekre hivatkozással terjesztett információk szerint a következő 20 évre is betervezett,
évente min. 50.000 magyar kipusztulását okozó tömeggyilkosság elleni fenti, nyilvános
közérdekű be/feljelentésemet és mellékletét Orbán Viktor miniszterelnök úrnak is. Megküldöm
továbbá a Fővárosi Bíróság t. Cégbírósága Elnökének is, mint végelszámoló. De megküldöm
a Strasbourgi Nemzetközi Emberi Jogi Bíróság Elnökének is, s az egészségügyi programja
kapcsán közvetlenül érdekelt amerikai elnök, Mr. Barack Obama kezéhez is. Ezúton kérem Őket,
minden tisztességes ember személyes segítségét ahhoz, hogy nemzetközi büntetőbíróság is ítélje
el a zsidó módszeres tömeggyilkosság vallási, közjogi és tudományos főfelelõseit. Megemlítem,
hogy tudományos mérési adat kalibrálási csalások alapján az USA-ban kezdték el szervezni
ezt a fajta népirtást. Az USA-ban a fiziológiás mérték törtrészére csökkentett nátrium RDA,
s az USA-ban a fiziológiás mérték sokszorosára növelt kálium RDA bizonyítja. Csak össze
kell ezeket vetni a Ringer fiziológiás infúziós oldat, egyelőre még nem hamis RDA-ival! Ezt
a zsidó módszeres tömeggyilkosságot hazánkban is az USA-ra hivatkozva folytatják, az elõzõ
egészségügyi miniszter, dr. Székely Tamás erre hivatkozó válasza szerint is. Ő ezzel az indokkal
utasította el a Petíciónkat, amelyben kértük a kálisómentes kóser sók és magyar szabvány
szerinti, ugyancsak kálisómentes sók nem zsidó magyarok általi vásárlási lehetőségének is
biztosítását. Azt sem engedte meg, hogy az étkezési sót árusító hazai boltoknak kötelező legyen
feliratozniuk, melyik étkezési só felel meg a kálisó legkisebb mennyiségét is valamennyi
étkezési célú sóban tiltó magyar szabványnak!
Mellékelt tanulmányom iratjele: „VallasiSoftware100727”

Verőce, 2010. 07. 27.

Tisztelettel:
Tejfalussy András Béla dipl. mérnök (1-420415-0215)
be/feljelentő, korábbi országgyűlési méréstani szakértő
AGROANALÍZIS TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG
Fővárosi Cégbíróság által kijelölt gmk végelszámoló
1036 Budapest, Lajos u. 115. +36-27-380-665

Kategória   Hírek
Régebbi hírek


postaimre - 2010, július 31. szombat-11:19'58" Nyomtatóbarát változat
Hozzászólás: 13